Évezredes örökség tüzének őrzői – A vadak, akik másokat szelídítenek

A még emberevő szív, lám, no lám, szelid – vad-odujából kileselkedik.” (Illyés Gyula)

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, március 15-én a mezőtúri korábbi zsinagógában, az impozáns Városi Galériában új időszaki kiállítás nyílt Vadak – Öt keramikus, egy gondolat címmel. A világos térben a falakon és posztamenseken a tűz és föld öt mesterének remekei mutatják meg az évezredek óta jelen lévő fazekasmesterség kortárs virágzását. Jellem, erő, jó ész (mint mondják, isteni szikra)/ Kell csak a próbához: lesz-e fazekas (!) valaki– szólhatnánk Illyés Gyula nyelvén.

Berta István, Káldi Károly, Horváth István, Domonkos László és Veres Gyula keramikus közös tárlatát Pusztai Zsolt muzeológus álmodta meg és a Túri Fazekas Múzeum és a Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft. munkatársaival együtt hívta életre. A vadak elnevezés utalhat egy művészettörténeti irányzatra is, igaz, korábbi jeles képviselői a festészet területén alkottak és így ilyen formában első körben vonatkoztathatjuk ezt a kerámiaművészet mestereire.

A saját bevallásuk szerint a keramikus szakma peremvidékén alkotó, őseik hitvallásához elemi erővel kapcsolódó művészek tavaly novemberben közösen égették ki kiállított tárgyaik egy részét Vönöckön egy szabadtüzű kemencében. Ezen az alkalmon egy dokumentumfilm készült róluk A vadak álma címmel, amely a kiállítás megnyitó ünnepségén is levetítésre került és megtekinthető a későbbiekben a látogatók számára. Ebben a kisfilmben a szakmához és egymáshoz való szellemi barátságukról is vallanak.

Kun Éva, mezőtúri születésű Ferenczy Noémi-díjas keramikus, Magyarország Érdemes Művésze nyitotta meg a kiállítást. Kiderült, milyen nagy hatással volt az 1970-es évek táncházmozgalma, a népzene nyers tisztasága az itt kiállító fazekasok munkásságára. Később a tárgyakat csodálva elmondta, reméli, még sok helyre elkerül ez a különleges kiállítási anyag. „Mezőtúr az anyabölcső. Evidens, hogy innen indul, de világdeszkákat érdemelne!”

A megnyitón Benedekfi Tünde budapesti zongoraművész Bartók Béla lírai, de főként vadabb oldalát, majd Chopin forradalmi etűdjét mutatta be a műértő közönségnek.

Patkós Éva alpolgármester köszöntőjében őszinte csodálatát fejezte ki a megtekinthető kerámiákról, grafikákról. „Igazi műremekek!”

Veres Gyula „A vadak álma” című versét a Lázár tesók zenésítették meg szándékosan erre az alkalomra. Előadásukat a kivetítőn nézhették, hallgathatták meg a jelenlévők. A mezőtúri alkotóval vadságról, kevésbé látható alkotókról, nyers erejű fazekasságról beszélgetve mosolyogva megállapítottuk, nem a társadalomnak a feladata a vadak megszelídítése – épp fordítva – a vadak azok, akik képesek lehetnek arra, hogy megszelídítsék az embereket.

Éppen ezért ajánlom azoknak, akik elég bátrak szembenézni a következményekkel, feltétlenül látogassák meg a vadak barlangját és vegyék szemügyre (nyitott szívvel!) a tűz, a föld, az emberi kéz és elme közös ajándékait, amíg tehetik. A Városi Galéria (Mezőtúr, Múzeum tér 1.) „VADAK – Öt keramikus, egy gondolat” címmel nyílt időszaki kiállítása keddtől péntekig 13-15 óra között látogatható március 15- május 30. között, ettől eltérő időpontban bejelentkezés szükséges a következő elérhetőségeken: Tel.: +36 56 350 174, Email: fazekasmuzeum@gmail.com.

Kakuk Móni
Fotó: Asztalos Csaba,
Jenei József